Egy nap meguntam, hogy féljek. Elegem lett belőle. Elegem abból, hogy aggódjak azon, hogy lesz-e holnap mit ennem, hogy lesz-e hol laknom. Hogy a gondolkodásom és az érzéseim miatt egyesek úgy gondolják, hogy joguk lenne elvenni a szabadságom. Persze egy börtönben legalább nem lenne gond a lakhatás és étkeztetés.
Aztán rájöttem, hogy most is épp annyira vagyok börtönben, csak itt a rácsok a kétségeim és az aggodalmaim. Így még egy kis lökést kaptam affelé, hogy elengedjem ezeket. Persze ezt nehezebb megtenni, mint elsőre hangzik, hiszen annyira mélyen el vannak temetve a gyökerei a tudatalatti legmélyebb bugyraiban, hogy azokat felkutatni és kitépni rengeteg idő.
Mindamellett megéri. Már az, ha elkezded és néhány felső ágat lenyisszantasz, felszabadító érzés, hiszen elkezdted visszaadni sajátmagadnak a szabadságodat és azt Senki nem veheti már el tőled. Mert azt a szabadságot amit más ad, el is veszi (Zrínyi Miklós), de ha Te mented meg önmagad, nincs aki visszataposson, bármi történjék is.

Azóta minden nap van mit ennem és van hol aludnom. Bár szerényen élek, de nem tartozom senkinek.