Először érdemes definiálni mi is ez az egész. Mi is az Elme úgy igazából? Véleményem szerint egy szuperszámítógép. Alapvetően ugyanis hihetetlen sebességgel tud adatokat rögzíteni és elemezni is, valamint a tudatos vagy épp tudattalan parancsaink alapján "cselekszik". Csakhogy mivel a parancsszerkezet hasonlóképpen működik mint a dos-os rendszer, tudni kell, hogy mit és hogyan kell betáplálni, hogy működjön, és nem szabad túlzásba vinni, mert végtelen ciklusba keveredik, ahogy ezt a mai emberek többségével teszi. Nem is tudnak egyről a kettőre jutni.
Vagyis. Egyszerűen, odafigyelve gondolkodni. Következetesen és logikusan. Mindemellett fontos, hogy az Elme messzemenőleg nem analóg a Belső Hang, ami tulajdonképpen az Intuíció, hiszen míg az Elme csak megoldásokat javasol, az Intuíció magát az igazságot. Nem mindegy.
Éppen ezért fontos tudni, hogy minek hol a helye és mire használandó.